MSZP korrupció

MSZP korrupció

MSZP korrupciós lista

2017. december 02. - Ne légy balek!

Itt az ideje, hogy a folyamatosan a Fidesz korrupcióról ugató MSZP eddigi bűneinek egy fellelhető és kicsiny részét közkincsé tegyem!  Megy nagy hazudozás, hogy mennyit lop a Fidesz, csak éppen a feljelentések nem születnek meg és főleg nincsen ilyen tömegű ügy! Pedig a bírákon nem múlna ám, ugyanis ők még mindig a jó kis balos nyugdíj elkerülők és leszármazottaik...

simon31.jpgEzek az országrabló, privatizátor, eladósító hazaárulók ugatnak! Érdekes, hogy mikor 8 évig hatalmon voltak és volt a Keller László nevű MSZP-s gennyláda a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként a közpénzügyi államtitkárság élén és a jó pár éve alatt semmit nem talált a lelki nyomoronc! Nem hogy egy hasonló listát,de semmit nem tudott felmutatni a hazaárulója.

Jegyezzük meg: az MSZP és az SZDSZ volt Magyarország legnagyobb károkozója az újkori történetében. Privatizáció, államadósság, MNB veszteséges üzemeltetése, energiaszektor eladása/árak felszökése, az ország totális kiszolgáltatása a külföldnek.

Erre most éppen a barátaik az EU-ból buktatták le Magyarország történetének legnagyobb korrupciós bűncselekményét, a 4-es metró beruházást! Sajnos a mo-i ügyészség nemtalált kivetnivalót. Kész röhej!

RTL Klub és ATV hívőknek Mészáros Lőrincke (én se szeretem!) vagyongyarapodásáról!

Képesek azt felfogni önök, hogy a BÉT (BUX index)  2015 márciusa és 2017 ősze között 18 000 pontról 38 000 pontra emelkedett?? Akiknek profi brókereik vannak, azok ebben az időszakban megduplázták, jobb esetben megtriplázták a vagyonukat!! Ehhez nem kell fidesz és nem kell korrupció! Egyébként, ha a maszop találna bármit, akkor sorra születnének a feljelentések, igaz??

Magyarország 13 éves európai uniós fejlesztési történetének legnagyobb korrupciós bűncselekményét követték el a 4-es metró beruházás idején,amikor természetesen az MSZP volt hatalmon, Budapestet pedig Demszky Gabika liberális anarchista SZaDeSZ-es vezette. Vajon ő mennyi migránst tárolna Budapesten mostanra?

A teljes projekt 452,5 milliárd forint volt, ennek több mint felét érintik a korrupciógyanús szerződések, és 167 milliárd forintot loptak vagy csaltak el . Az EU kb. 76,6 milliárd forintot követelhet vissza Magyarországtól. Tehát nema Fidesz leplezte le ezt az ügyet, hanem az MSZP jó barátja, az Európai Únió!! Ahol az MSZP-sek nap, mint nap hazát árulnak és mindenben szervilisen együtt szavaznak saját hazájuk ellen az úniós parlamenterekkel.

Mikor privatizálni lehetett a nemzeti vagyont, akkor azt adták el szarért-húgyért. mikor emelni kellet az energiahordozók árát, akkor annak nem álltak útjába és óriásit kaszáltak a külföldi tulajdonosok a szegény embereken. Elég sokan fáztak azokban az időkben télen. Ja, a Fidesz utána 25 %-al csökkentette az energia árakat is.Mikor el lehetett adósítani az országot,akkor annyi hitelt vettek fel, amennyi 50 évre megrokkantotta az országot.

Jelenleg az MSZP és a többi ellenzéki párt (kivétel talán a JOBBIK, bár az alkotmánymódosítást NEM szavazta meg) a migránsokat engednék be, minden ilyen tárgyú szavazáson az eu-s parlamenterekkel szavaznak együtt, Magyarország ellen!!!!

A lista nagyon hiányos tudom,de remélhetőleg majd bővül kedves hozzájárulások által, a vélemények mezőben.

4-es_metro.jpg

Frissebb ügyek

2017.12.18. Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Simonka Csabát,3 kerületi MSZP-s képviselőt..Ha-ha-ha. 

A szocialista politikust péntek hajnalban vették őrizetbe, kábítószer-kereskedelem, zsarolás és ügyvédi visszaélés miatt

Göncz Kinga mszp-s hazaáruló cége: A PILLAR EURÓPA KFT. A GÖNCZ KINGA ÁLTAL JEGYZETT ALAPÍTVÁNY KÖRÉ SZERVEZŐDÖTT, ÉS NEM CIVIL TEVÉKENYSÉGET ÖSSZEFOGÓ SZERVEZETKÉNT MŰKÖDÖTT.

No 1. A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a 4-es metró korrupcióját vizsgáló munkacsoport jelentését, amely az akkor kormányzó és Budapestet irányító MSZP-SZDSZ-t nevezi meg felelősként az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt szabálytalanságokért, 272,8 Milliárd Ft korrupció ügyében. A képviselők 22 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport előterjesztését, amely felkéri Tarlós István főpolgármestert, hogy küldje meg a Legfőbb Ügyészségnek a testület megállapításait, valamint üléseinek jegyzőkönyveit. Ez 70 miiliárdos büntetés lesz!

Vajon lesznek felelősök a Fidesz kormányzás alatt??

 

No 2.

Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi önkormányzati képviselőjét, a párt egyik ügyvédjét  a rendőrség az állami költségvetésnek több mint 3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja. A pénzt egyelőre nem találják. Czeglédi takony előzetesben!

No 3.

Csalás és hamis okirat felhasználása miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét a Fővárosi Törvényszék.

Régebbi ügyek, bővítés folyamatosan..

1. Bajor Zoltán SZDSZ vesztegetés előzetesben

2. Tátrai Miklós MSZP hűtlen kezelés előzetesben. Nemzeti vagyonkezelő + Császy Zsoltika börtönben gyurcsány helyett!
3. Wieszt János MSZP vesztegetés előzetesben, 2.5 évet lecsücsült, 2017-ben szabadult.
4. Kabai Károly MSZP adócsalás, magán okirat h. 2,6 év jogerős börtön
5. Nagy Imre MSZP 100 millió áfacsalás házi őrizet
6. Zuschlag János MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés 6 év letöltendő börtön
7. Fürst György MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON Terézváros védekezik
8. Páva zoltán MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON komló védekezik
9. Orbán István MSZP vesztegetés előzetesben
10. Benedek Fülöp MSZP okirat hamisítás 1.5 év felf.
Államtitkár számtalan bűncselekmény és folyamatban lévő eljárások!
11. Horváth Klára MSZP hűtlen kezelés eljárás alatt
12. Herédi Dezső MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés előzetesben Tiszaderzs vádemelés
13. Gál István SZDSZ hűtlen kezelés megalapozott Balmazújváros gyanú,
14 Szabó Lóránd MSZP-SZDSZ személyes adatokkal pénzbírságra dombóvár visszaélés ítélve
15 Kálmán András MSZP Hűtlen kezelés előzetesben
16. Karakasev Anna MSZP Sikkasztás 10 hó. Börtön Salgótarján
17. Walter Dezső MSZP Hatalommal visszaélés Jogerős ítélet
18. GYURCSÁNY FERENC Altus ügy. Bíróság mondta ki, jogosolatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forinttal (csak ,,elévült" mint a böszödi eszéd). . És történt valami ??? Miért is történt volna, hisz benne van az egész banda egytől-egyig. És mit gondoltok hogy a biroság kikből áll ??? Gratulálok, eltaláltad; a rabló banda többi tagjaiból, hiszen ez nagyobb intézmény mint az olasz maffia.
Ha Gyurcsányékat emlegetik, nekem mindig az „Ali Baba és a 40 rabló” jut az eszembe, csak a magyar változatban, 1 000 szer több rabló van mint az eredeti mesében. Az egész pártot, egytől-egyig rács alá kell tenni, mert ennek isszuk a levit most, és még ki tudja, hogy még meddig ???
Megemlitem, hogy a 84 millió forint „ jogtalanul meggazdagodás a magyar állam róvására”. Ez pontosan olyan mint a jéghegy. Mi csak a hegyét látjuk a jéghegynek ami az egyharmada. Ez látszik ki a vízből, és erről tudunk mi is. A másik két harmadát a jéghegyből, azt mi nem látjuk mert mindig a víz alatt van. Akkor el lehet képzelni, hogy mennyi mindent nem tud a nép, és nem is fog megtudni soha !!!
Vajon hányan tudnak az Indonéziai üzletről ??? Se baj, mert a levél végén közölni fogom !!!
19. Rácz Péter Magyar úttörő sz. hűtlen kezelés 1,5 év felfüggesztett
20. Csonka Gábor MSZP vesztegetés 3év börtön
Lendvai kampányfőnöke. Hivatali befolyással üzérkedés
21. Szabó Gábor MSZP- SZDSZ Magánokirat hamisítás 8 hó börtön
22. Kaszab Csaba MSZP hivatali befolyással üzérkedés 2 év börtön
23. Szarvas Attila MSZP társadalom biztosítási csalás 1év 10 hó börtön, szökésben
24. Pénzes Sándor Veres János Adócsalás jogerősen elítélve
25. Hunvald György MSZP üzletszerűen, folytatólagosan előzetesben elkövetett vesztegetés, stb.
26. Nyékesi Béla MSZP 300 milliós csalás Megalapozott gyanú
27. Kálmán András MSZP hűtlen kezelés. Megalapozott gyanúval nyomoznak. Dunaújváros
28. Borovszki Tímea MSZP hűtlen kezelés Előzetesben
29. Gál György MSZP üzletszerű, bűnszervezetben előzetes
30. Kardos Péter SZDSZ elkövetett csalás letartóztatásban
31 Hunvald György MSZP sikkasztás mind a hárman
32. Nyolc Erzsébetvárosi MSZP-s képviselő az előző három díszpinty mellett előzetesben, vagy szabadlábon védekezve.
33 Kolompár Orbán MSZP sikkasztás vádemelés Ha Ha Ha!!! csalás megtörtént
34. Kodela László MSZP adócsalás 8.1milliós pénzbünti
35. Weiszenberger L.MSZP hivatali befolyással jogerősen üzérkedés elítélve
36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés jogerősen államtitkár számtalan más bűntett elítélve jelenleg is folynak a bűntető eljárások ellene
37. Balázs Gábor MSZP számlagyár felfüggesztett szabadságvesztés
38. Deme Gábor MSZP kettős gyilkosság előzetesben
39.Gyarmati Mihály MSZP hamis tanuzás 800 forint Nyíregyháza pénzbünti
40.Hámori Csaba MSZP emberre fogta vadászfegyverét börtön felfügesztett
41. Hering Gyula MSZP PÉCS 100 márkát lopott az édesanyjától 1 év börtön. Ez a legszebb !!!
42.Kemecsei Árpád Barát Etele kampány Csalás, fiktív számlák megalapozott gyanú, nyomoznak
43. Kövecses Gábor MSZP csalás, sikkasztás vádemelés közokirat hamisítás alatt
44. Lados István MSZP Zuschlag ügy elitéltje.

2002.05.28. Százmillió közpénz a Medgyessy-villára
2002.06.27. Törzsutasok lesznek az kormánypárti-képviselõk
2002.07.13. Erzsébet-híd felújítás 440 millióval többért
2002.07.23. 250 milló tüzijátékra? Már megint??? Nahát!!!
2002.08.02. 44 millió kormánypropagandára
2002.08.03. 2,6 milliárd forintos baráti segítség
2002.08.14. A nagy sikerre való tekintettel: még 44 millió a MC Médiának
2002.08.21. Huszty András esete az MSZMP üdülõ berendezésével
2002.08.25. 6,8 milliárdos mobiltelefon-tender
2002.09.05. Proware – Havi 150 millió a pazarlók leleplezésére
2002.09.07. MTV: Új autólízingek a 6,6 milliárdos hiány csökkentésére
2002.09.16. Demszky esete a FõVÁROSI közpénz elDUGÓval
2002.09.20. Milliárdos fõvárosi közbeszerzés – Demszky módra
2002.09.24. SZDSZ-es Kossuth-ünnep – fejenként 132 ezer forintért
2002.09.30. 200 millió október 23-ra – zárt,meghívásos eljárással
2002.10.02. Egy év alatt 100 millió a Demszky-kampányt bonyolító cégnek
2002.10.11. Köbányai helyzetkép: 2 milliárd az MSZP-s jelöltek cégeinek
2002.10.21. A Miniszterelnöki Hivatal teltkarcsúsítása
2002.10.29. Rágalmazásért 1 milliós büntetés Keller Lászlónak
2002.11.02. A ‘visszaszerzett’ 1 milliárd
2002.11.04. Óvatos bérkiáramlás a kormányban
2002.11.12. Fantomok és strómanok
2002.11.14. MTV: Új arculat -természetesen közbeszerzés nélkül
2002.11.15. MTV: “Olcsó” arcok az “olcsó” tévében
2002.11.16. Orosz államadósság: ismét indul a nagy lenyúlás!
2002.11.18. Proware helyett Muskovszky?
2002.11.26. 1 milliárd az üvegzseb-programra
2002.11.30. Ingyenjégpálya a Kossuth téren – 50 millióért
2002.12.05. A koccintás mellé 1 milliárd dolláros ajándék Romániának
2002.12.07. MEH irodabérlés évi 240 millióért
2002.12.12. Ingyenjégpálya 2. – Újabb MSZP-közeli gyõztes egy meghívásos pályázaton
2002.12.13. Autópályaépítés – szocialista közbeszerzéssel
2002.12.17. MEH irodabérlés évi 240 millióért
2003.01.06. Idõ hiányában megint Geszti és Fatér
2003.01.08. Szemben a világgal: 11,25 milliárd szoftverre
2003.01.08. 33 millió a miniszterelnöki tanácsadó cégének
2003.01.17. Március 15-i ünnepségek – zárt, meghívásos tenderrel
2003.01.24. Az EU-kommunikációs Közalapítvány pályázatának nyertesei
2003.01.31. Demszky büntetését a Városháza fizeti
2003.01.31. Ki pártközeli a 300 milliárdos honvédségi gépjármûbeszerzésben?
2003.02.06. Hálapénz Ron Werbernek
2003.02.07. Civil pályázatok kormányhatáskörbe vonva
2003.02.14. Még 320 millió Medgyessy romániai barátjának
2003.02.17. Erõs beleerõsített – 142,2 milliárd veszteség az MFB-nél
2003.02.21. 1,5 milliárdos portál – kidobva
2003.02.25. Sulinet = Bulinet, avagy Magyar Bálint közbeszerez
2003.02.27. Kiss Elemér, a szocialista szent ember
2003.03.04. Az SZDSZ sem marad le – 64 millió a kampánytanácsadónak
2003.03.06. 410 luxusautó a kormánynak 6 milliárdért
2003.03.13. Hadihídon az Európai Unióba
2003.03.24. EU-rajzfilmtender: 400 millió elõre leosztva
2003.04.11. Ügyvédbotrány az Informatikai Minisztériumban (is)
2003.04.12. 100 millió Medgyessy tolmácsának
2003.04.17. MÁV-os szakszervezeti vezetõk havi 800 ezerért
2003.04.24. MALÉV: még egy 1 milliárdos buli
2003.05.07. Demszky terepjárója 17,3 millióért
2003.05.28. “Csak” 2,3 milliárd luxusautókra
2003.06.15. Magyar Bálint összegyûjtött mûvei
(27,5millio a kabinetfõnök volt cégének,Nemz. Szakképzési Int. 555millios pályázata,Cisco-sztori,2,5 milliárdos PC-beszerzés,Kellemes hétvége az Ellenderrel,villaügy…)
2003.06.16. A Gripen, plusz 30 milliárdért
2003.07.02. MIG-29 felújítás – 140 milliós tanácsadás
2003.08.12. Postás táskák 177 millióért
2003.08.14. Paks, avagy kibújt a szocialista “szakértelem” zsákból
2003.08.21. Örömkoncert 168 millióért
2003.09.02. 7 milliárd forintos hitel Arhangelszknek
Privatizácio befejezése:Egészségügy?, MOL Rt.,Magyar Posta, Szerencsejáték Rt., Földhitel és Jelzálogbank, Dunaferr, Bábolna Rt., ,Hajogyárisziget,Tokaj Kereskedõház Rt.,…
+K&H botrány(Pannonplast-bomba)

süti beállítások módosítása